...ha az első találkozó után már komoly kapcsolatot tervez.
Volt olyan fickó, aki pár órányi ismeretség után konkrétan megkérte a kezem, és álmai asszonyának titulált, továbbá célozgatott arra, hogy szeretne gyerekeket (egy kislányt konkrétan), mondván, hogy már igen csak benne van a korban. Nos, én még 16 évesen nem voltam annyira benne...
...ha az első találkozón meg akar fektetni.
Bővebb kommentár szerintem nem is kell hozzá, mert ez A Bunkóság Netovábbja így, csupa nagybetűvel. Persze vannak alkalmak, mikor mindketten csak azt akarjátok, de elég nagy tahóság, ha egy 'férfi' a nő közelségétől és a remek, soha vissza nem térőnek hitt lehetőségtől annyira begőzöl, hogy másra sem tud gondolni. Ilyenkor jönnek a kötelező körök, a meghatónak szánt 'rég nem voltam nővel'-től kezdve a másik fél vágyait felkorbácsolni hivatott 'kívánlak'-on keresztül a szánalom csúcsának tartott 'nem is kedvelsz igazán, ha nem teszed meg'-ig. Hiába no, mindig van lentebb.
...ha az első találkozó után erőlteti a másodikat.
Mármint nem egyszerűen keresi a társaságodat, és elhív egy randira, hanem tényleg nyomul, hívogat, üzenetekkel bombáz, minden létező közösségi portálon ismerősnek jelöl és kétértelmű, célozgatós szövegeket kommentel a képeid alá, mert annyira idióta, hogy nem fogja fel, hogy a nem az nem, bárhogy is kapálózik. Egyetlen módon tudsz megszabadulni tőle (ritka szívós fajta!): ha könyörtelenül ignorálod.
...ha képtelen szembenézni veled.
Utaztam már át az országot, hogy találkozzak valakivel, aki akkoriban igen fontos volt a számomra, és abban a hitben, hogy ő is hasonlóan érez, 3 napig vesztegeltem a rokonaimnál, várva, hogy a sok ködösítő üzenet után végre majd kapok egy olyat, amiben csak egy hely és egy idő szerepel. 'Talán majd holnap' 'Most nem érek rá, de' 'Családi program miatt' 3 nap után közölte, hogy ne haragudjak, de nem tudunk találkozni, szörnyen elfoglalt. Érted, arra nem volt ideje, hogy ha már 7 órát utaztam miatta, legalább egy másfél órás találkozót beiktasson abba a rémesen sűrű programjába... (hozzá kell tennem, azóta nem is futok senki után...)
...ha nem tudja, mit akar.
Ez a legrosszabb. A döntésképtelenség, mikor egy felnőtt ember nem tud határozni. Nem tudja, hova menjetek randizni, nem tudja, mikor találkozzatok, nem tudja, mivel üssétek el az időt... Nem tudja, elég érett-e a kapcsolatotokhoz, nem tudja, akarja-e ezt az egészet egyáltalán... Mindegy, a végén úgyis ő lesz felháborodva, ha a bizonytalanságot megunva próbálsz megszabadulni tőle.
...ha meg akar változtatni.
1-2 randi után (vagy közben) máris jön a remek ötleteivel (a legviccesebb az, mikor úgy adja elő, mintha csakis a te érdekeidet tartja szem előtt), miszerint adj le pár kilót, hallgass elfogadhatóbb zenéket, hordj kihívóbb/kevésbé kihívó ruhákat, olvass magasabb szintű irodalmat, borotváld olyanra a puncidat, ahogy ő szereti, tölts kevesebb időt a destruktív barátaiddal, és úgy egyáltalán, nőj már fel végre! Az első ilyen fickót majdnem komolyan vettem, a többieken meg már csak röhögtem.
...ha nem tudja kimondani, hogy vége.
Gyenge jellem, nem csak neked hazudik, hanem önmagának is. Ha egyszer belefutsz egy ilyenbe, az garantáltan maradandó károsodást okoz. Egy férfinak legyen már akarata, basszameg!
...folytköv.

Üdv barátaim, ismeretlenek!

Egy olyan fesztiválon ismerkedtünk meg, ami azóta már rég megszűnt, én majdnem 15 voltam, ő 12 évvel idősebb nálam, már évekkel azelőtt álmodtam róla, világított a szeme a vodkától, és az együtt töltött ~ 36 órából legalább 35ön keresztül részeg volt.
Amikor először meg akart csókolni, áthajolva az asztalon, úgy ellöktem magamtól, hogy leesett a földre, és az asztal is ráborult. Aztán meghívott egy boroskólára, de annyira részeg volt, hogy nekem kellett 5-10 forintosokban kiszámolni az árát a pultosnak. Utána sétáltunk a színpad körül, majd kigyalogoltunk a falu határáig. Kóbor kutyák kergettek vissza a játszótérig, ahol némi ilyenkor szokásos játékos kötözködés után megcsókolt...
Nem mondom, hogy nem akartam, de az már az első percekben nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos gondok vannak vele, és hogy csak azért hagyom megtörténni a dolgokat, mert végtelenül sajnálom... (meg persze az álmok... azokról sosem szabad megfeledkezni)
Akkor már 3 vagy 4 éve alkoholista és gyógyszerfüggő volt, túl jónéhány öngyilkossági kísérleten, az egész élete a menekülésről szólt, és vesztemre bennem látta a megmentőjét. Ha kicsit jobban vonzódom hozzá... Talán tényleg én lehettem volna a kiút a számára a reménytelenségből, de bármennyire is igyekeztem, nem tudtam magamra erőltetni semmi komolyabb elkötelezettséget iránta.
Jól éreztem magam vele, már amennyire egy mattrészeg fazonnal jól lehet (tisztább pillanataiban tényleg kellemes társaságnak számított), csak az zavart, hogy már pár óra ismeretség után szerelmet vallott, és a második együtt átbulizott éjszaka után megkérte a kezem...
Túl sok volt, és túlságosan sokat látott bennem.
Még akkor sem adta fel, mikor hajnal 4kor magára hagytam. Még csak el sem búcsúztunk rendesen, nem volt búcsúcsók, nem volt semmi. Megyek, mondtam, és ő csak nézett rám azzal a fájdalmas Krisztus-tekintetével. Találkozunk még reggel? Vagy... valamikor? -kérdezte. Nem hiszem, válaszoltam, és hátat fordítottam neki. Kisétáltam az életéből, hidegen-kegyetlenül.
Nem néztem vissza. És tényleg nem találkoztunk.
Soha többé.

A történet itt persze nem ért véget. Utána egy fél évig még kb mindennaposak voltak az smsek a nap legidiótább időpontjaiban, általában érdeklődőek, de néha könyörgőek és elkeseredettek. Tudtam, hogy a démonaival küzd, de nem akartam segíteni rajta. Szántam, de nem érdekelt. Nem egyszer hívott fel részegen, sírva, volt, mikor bele sem szólt a telefonba, máskor azt sem értettem, mit mond, annyira kiütötte magát. Próbáltam megszabadulni tőle, de értett az utalásokból, megbántani pedig nem akartam.
A legdurvább az volt, mikor egy buli előtt ültem a McDonalds' vécéjében. Telefon csörög, felveszem, ő az. Szia, miújság? kérdezi. Semmi különös, épp buliba készülök. Veled mi a helyzet? Az előbb fel akartam akasztani magam, de nem sikerült. Erre már tényleg csak annyit tudtam mondani, hogy kösz, hogy megalapoztad a hangulatom...
A zaklatásának csak az vetett véget, mikor összejöttem a barátommal, és ezt vele is közöltem egy végtelenül elutasító hangvételű üzenetben. Azóta állítólag talált egy hozzá való nőt, és normalizálódott többé-kevésbé az élete - az enyém is azáltal, hogy többé már nem kell egy lelkileg többszörösen sérült fazont táv szervizelnem éjjel-nappal, és folyamatosan bizonygatnom neki, hogy nem, nem én vagyok az a lány, aki életbe fordítja a vége-nincs vegetálását.
Ő volt az egyetlen fickó, aki miatt lelkiismeret furdalásom volt (még annak ellenére is, hogy ezen kívül semmi mást nem éreztem iránta), úgyhogy emiatt jár neki ez a poszt itt.

hufsa

Mert amikor azt érzem, hogy tényleg nem számít ez az egész nekem érzelmileg, akkor üt be valami, történetesen csak annyi, hogy más csajra nyomul előttem, na nem mintha én nem tettem volna ugyanezt, szintén előtte, de azért mégis más nyomot hagy ez egy fiúban és mást egy lányban.
A legrosszabb időpontban ütött be persze, amikor gondoltam egyet, hogy a kezembe veszem az irányítást, teret adok a saját dominanciámnak is, és nem sikerült.
Érzelmek lennének ezek iránta? Hogy most épp buli helyett itt ülök, és gépelem ezt a bejegyzést, ahelyett hogy lemennék és önfeledten táncolnék és felejtenék? Talán.
És 'fakkjú' amiért nem veszed észre. Mert nekünk lányoknak ez így nem megy. Egy ideig oké, de utána nem, semmiféleképp.

Nem tudod odaadni magad valakinek testestől - lelkestől -, hogy ne éreznél semmit iránta. És kapjátok be, hogy ezt valahol tudjátok, és kihasználjátok :(
És kapjuk be mi lányok is, mert buták vagyunk, és ugyanazokba a hibákba esünk, újra meg újra...

The problem with 'now' is no matter how much we want it to, it doesn't last forever...

ennyi mára, remélem kiheverem, bár kicsi erre az esély
maenad

Ültünk a villamoson, és én néztem az ereket a kezén, és az összképet annyira szépnek találtam, hogy egy pillanatra semmi más nem zavart benne.

Igen, ő egy barát, és mégsem csak az. Mert szeretjük bonyolítani a dolgainkat, nem csak mi lányok, hanem úgy az összes ember. Barát, mert segítünk egymáson, és nem barát, mert segítünk egymáson.

A szituáció amúgy a következő: az illető srác szaktárs, szemben lakik a koliban, csak a másik épületben, ami lehetővé tesz némi ablakon keresztüli kommunikálást - átkiabálást konkrétan:). Úgy kezdődött, hogy a többi gólyával kialakítottunk egy nagyobb fórumos közösséget még a tényleges egyetemi életünk beindulása előtt. Aztán gólyatábor előestéjén esedékes buliban - talán erre majd még visszatérek később, mert ez csak az egyik szála a történetnek - megismert. Én a pultnál álltam, ő kicsit távolabb, majd ahogy kikértem az italom, megszólított, hogy ő ismer engem. Persze aztán nekem is beugrott a dolog, hogy kicsoda ő, persze szimpatikus is volt a maga módján, bár nem volt igazán az esetem, de persze ezt megcáfoltam/tuk a rákövetkező pár napban...

Írjak "az" elsőről? Nem fogok. Vele semmi baj sem volt, ezért nem is illene bele a "fuckboys" témájába, egyszerűen nincs Róla rossz emlékem.
Írok helyette másról. Arról, aki most is itt van, csak három szinttel alattam, arról, aki velem van már 3 éve, ott legbelül, arról, akitől képtelen vagyok szabadulni, és aki a rengeteg átélt jó élményem mellett a legrosszabbakat is adta.