|
A pöcsetlen fiú...és a kis ribi
2010. szeptember 20., hétfő
20:59 A történet 4 éve kezdődött miután szakítottam "Az Első"-vel és az életemet romokban láttam. (tinipicsaforeva) A srác, akiről szó van egy kisvárosban élt tőlem kb 50 km-re. Nem egy távolság, ő mégis inkább azt szerette volna, ha én megyek el hozzá. ÉS igen! Én hülye! Fogtam magam 15 évesen és elmentem egyedül egy vadidegen városba. Eszméletlen izgalmas volt, az adrenalin szintem már akkor a magasba szökkent, mikor felszálltam a helyközi buszra. Egy nyugodt kis borozgatásról, hülyülésről volt szó. Sorozatokat néztünk, összetörten, két magányos fiatal, akik kedvelik egymást, akik nem érzékelték akkor a külvilágot, csak egymással törődtek, barátként. Aztán barátként csókoltuk egymást. Másról nem volt szó, csak, hogy barátok vagyunk, hogy egymást vigasztaljuk, hogy érezzük, van aki szeret minket, kölcsönösen. Nem volt vad, nem volt szenvedélyes vagy jó, egyszerűen csak ott voltunk és tettük azt, amit súgott a bor mámora és a magány szava. Másnap úgy ébredtem, hogy egy ismeretlen, hideg test fekszik mellettem, mikor kinyitotta a szemét már biztossá váltam, hogy a barátságunknnak vége. Mindörökre. Vagy szeretkezünk egy oribtálisat szerelemből, vágyból, szenvedélyből vagy elfelejtjük egymást, örökre! Nem tudtam rá úgy nézni, mint egy férfira, csak egy kis macira, akihez jó odabújni. Lehet, hogy rosszkor mentem el hozzá? Nem a szakítás után kellett volna? Túl frissek voltak a sebek? Vagy, ha ezer évvel később vagy netán előtte találkoztunk volna, akkor máshogyan alakul? Soha nem derül ki. Soha. Ugyanis ellöktem magamtól. Szeretett, már nem mint egy barátot, sokkal többként. A szemeiben láttam,hogy milyen bánatos, hogy lefeküdt velem, tudtam, hogy bánja, tartogatni akart, szeretni akart, élvezni akarta azt a kis időt, míg felfedezzük egymást testileg, csak egy csókot akart, és kapott mindent, egyszerre az egész testem, gyűlölt és imádott azért amiért itt voltam. Sírt, mikor elbúcsúztunk, én nem. Egy szívtelen ribanc voltam. És lám az idő mindent megváltoztat. Most én sírok... Nem akarom őt visszakapni, nem akarok belészeretni, csak sajnálom, hogy ilyen meggondolatlan voltam, hogy hagytam, hogy így végződjön. Összetörtem a szívét. A legborzasztóbb, hogy igazából én nem vagyok ilyen, ez nem védekezés, ez tény. Egyetlen oka volt ennek. Meg akartam minden férfit alázni, csak Miatta! Annyira fájt, hogy elhagyott, nem volt önbizalmam, de ez a fiú adott, hívjuk csak KM-nek. Km önbizalmat adott, összetörthettem valaki szívét énis. Sajnálom, hogy mikor már tudatosult bennem, hogy én most őt átverem, nem is akartam leállítani az eseményeket, egyszerűen csak az érdekelt, hogy revansot vegyek a férfi népen, Pedig annyi embert választhattam volna, annyi férfi rohangál a Földön. De Őt választottam... ma is percekig nézem az msn nevét és azon merengek, hogy mi lett volna, ha ő is tesz valamit ezért a kapcsolatért. És itt az a pont, amikor elérkezünk a cím jelentéséhez. Igen, pöcsetlen volt! Nem mert nekem ellentmondani, mikor egymáséi lettünk, nem mondta azt, hogy "Hé, Te! Az enyém vagy!", azt mondtam, hogy ez csak egy este volt és ennek itt vége, ő erre bólogatott, de semmit sem mondott, semmit. Sokat foglalkoztatott régebben a téma, hogy ha akkor a kezébe veszi az irányítást, akkor mit mondtam volna. Lehet igent. Lehet még ma is együtt lennénk, mert tudott volna hatni az én igazi énemre. Ő volt az egyetlen, aki tudott volna hatni rám, Az a fiú, aki a legjobb barátom volt és akinek összetörtem a szívét. Egy dög voltam, egy kis ribanc, de nem csak én vagyok a hibás. Ó Sabdi, mennyit szenvedtem én miattad... Nebel
|
|
♥lányok
kommentláda lesz.